[i]A gondom az, hogy úgy végig élni egy életet, hogy azért rettegek, amim van, úgy nem szeretnék![/i]
Ezzel teljesen egyetértek. Ha az ember fél valamitõl, akkor ott valamin változtatni kell. Én éppen ezért nem fogom napi szinten használni a sajátomat. Nem nagyon vannak (nincsenek) berögzõdött félelmeim semmilyen területen sem, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a 2T-m balszerencsés. Valamikor a '90-es évek legelején beledurrantottak az elejébe, elég jól elgörbült az összekötõ, a bal doblemez, taréjlemez is. Egész jól ki lehetett kalapálni. Apám jött a biztosítótól, be akart kanyarodni balra, akkor meg a jobb hátuljába száguldottak bele. Ekkor volt ~6 éves a kocsi. Rendbe lett rakva, majd ki lett vonva ideiglenesen a forgalomból (nem volt rá szükség, volt másik, nevezzük cégesnek). Aztán '96-ban elõszedtük, kapott egy új akksit, új váltó olajat, talán még mûszaki gumikat sem kellett cserélni, és azóta ment a 2009-es év végéig. És közben 2008-ban beletolattak, amit korábban írtam. Az elemek tele voltak hibákkal, amelyeknek nagyon jelentõs többsége más hibájának következménye.
Röviden összefoglalva: napi szinten bizonyos utcákban félelemmel használnám. És visszatérve az elejére, nem igazán vagyok a rettegés híve. A következmény a megfontolt használat. Egyébként már megvan a vészforgatókönyv. :D Ha valaha annyira összetörne, hogy nem lehetne megjavítani, akkor tényleg szobor lenne belõle, kohóba tutira nem menne akkor sem. Lehet, hogy én vagyok túlzottan szentimentális, de a levelesre rohadt bal elsõ torony, a 3 cserélt ív stb. mind félre vannak téve a megmaradt javítóelemek mellé. Ugyanolyan becsben tartom õket, mint a gyári új hattyúnyakamat, pedig funkcionálisan használhatatlanok. :D
A totális felújítás az esetemben, sajnos, elkerülhetetlen volt, talán csak a tetõre mondanám azt, hogy ép volt a fényezése. Itt-ott rohadás foltok a fényezett felületeken is (hátsó lámpák alatt, csomagtér zsanér, ablakoknál, motortérben), karosszériázni is kellett nem csak alulról, 4 elem elütött a gyáritól). Bõven túl volt már a "patinás" állapoton a kocsi. A kohó már nyalogatta a szája szélét. De annyira mégsem volt lelakva, minden egyes km-e ismert, így nem lett belõle kiskanál.
[i]A menetteljesítmény/komfort, mind relatív. Az igények ma jelentõsen manipuláltak, én ebbõl elég brutálisan kihúztam magam, igaz ez olykor a biztonság rovására megy egy régi autóban[/i]
Hohó! Én szükségletet írtam, de azt hiszem, egyre gondolunk. Szükséglet: elvigyen A-ból B-be. Igény: legyen benne tempomat (Ezt néha igénylem, de megvagyok nélküle, pedig rendszeresen 200km-ezek.) A szükséglet objektív igény, az igény szubjektív szükséglet.
Egy kortárs szerint ma már nem nagyon van utazás, csak közlekedés. Én ezzel nem értek egyet teljesen, azért még van lehetõség "utazni". Éppen ezért, ha csak lehet, a zergekefélte utakat választom a fõútvonalak helyett. Az említett 200km-bõl kb. 120-at 3 számjegyû útszakaszokon teszem meg, sokkal több látnivaló akad (nem mellesleg a legrövidebb út). Az ilyen utazások hihetetlenül jobb élményt nyújtanak egy veterán autóval, mint egy n+1-edik jelenkori egyenautóval (az egyenautót úgy értem, hogy gyártmánytól függetlenül a kocsik jelentõs hányada egy kaptafára épül).
Nem mondom, hogy pl. a 2T-k autópályás közlekedésre alkalmatlanok, de ott korántsem hoznak akkora élményt, legalábbis számomra.
Nem titkolom, azért is preferálom jobban az alsóbbrendû utakat, mert ott sokkal kevesebben mennek, sokkal kisebb koncentrációt igényel az egész. Nem azon kell gondolkodnom, hogy vajon a körülöttem lévõk búcsúban lõtték a jogsijukat, vagy vezetni is tudnak.
Meg persze az eldugott falvakban vicces helyzetek is ki tudnak kerekedni. Minden út során legalább egyszer elõ szokott fordulni, hogy egy szembõl jövõ kerékpáros, vagy egy kerítésen támaszkodó lakó "felismeri" az autót, mondja magában: "Megjött a Géza is a melóból, intek neki egyet." - és int. Én meg vissza - miért ne? :D -, okozva ezzel fejtörést.
[i](Módosította Spityu 2013.12.30. 11:38-kor)[/i]