Prokop Gábor [prokee]
2004-11-07 18:45:49
Akár kívülről nézi valaki, akár benne ül. hamar rájön. hogy bár ez a kocsi nem más. mint a 353 W Limousine de Luxe sorozatgyártású Wartburg, mégsem egészen olyan.
Az alaptípus úgynevezett luxus-változata évek óta nálunk is vásárolható, sőt a de Luxe tolótetős kivitele ugyancsak hosszú idő óta szerepel a Merkur listáján. Most viszont egy olyan felszerelésű Wartburgról számolunk itt be, amely nálunk párját ritkítja, de az NDK útjain, sőt több nyugat-európai országban is elég gyakori. Ezt jól tudja a magyar rendszámú kocsi gazdája, hiszen maga is az ott látottak alapján kapott kedvet ahhoz, hogy a de Luxe változatot ellássa a különböző, nagyon célszerű, az NDK-ban gyártott és az ottani kereskedelmi hálózatban beszerezhető tartozékokkal.
Amikor lehetőségünk nyílt arra, hogy alaposan szemügyre vegyük ezt az autót, sőt menet közben élvezzük előnyeit, eszünkbe jutott, korábban is láttunk már hasonlót. Mégpedig 1977-ben az Őszi BNV Közlekedés, Szabad idő feliratos csarnokában. Lapunk akkori 19-es számában képet is közöltünk róla, így hangzó szöveggel: egy Wartburg 353 W típus, igaz, nem egészen olyan. mint azonos jelű társai. Bizonyára feltűnik az ütköző alatti fekete, műanyag szpoiler a beépített halogénlámpákkal, de más különlegessége is van ennek az autónak. Például a megszokottól eltérő textilbetétes ülés, no meg a padlóborítás.
Nos, a mostani felvételeken látható kocsi bár nem kiállítási tárgy ennél jóval több különlegességet, érdekességet tartalmaz.
Gazdája aki esküszik a Wartburgra eddig már 360 ezernél is több kilométert tett meg ilyen gyártmányú kocsikkal és ezzel a legújabbal. vagyis sorrendben az ötödikkel, most tart a 21 ezredik kilométernél.
Nagyon szereti, mindent megad neki, amit csak lehetséges, a teljes korrózióvédelmi kezeléstől, bevonattól a kívülről is látható szerelvényekig.
Magát a kocsit, valamint a kiegészítő tartozékokat ís az NDK-ban vásárolta, ahol Eisenachban a gyárral szorosan együttműködő VEH Automot (Haidenau) cég állítja elő, illetve hozza forgalomba például az ikerlómpós, komplett hűtőmaszkot. Az ugyan egyéni módosítás, hogy az akkumulátorhoz itt nem alumínium, hanem rézkábelek csatlakoznak, de ilyen utólagos cserét mások is csináltak már a cél érdekében Trabantnál. Wartburgnál egyaránt.
Mi nagyra becsüljük azokat az autósokat, akik az átlagosnál jobban bánnak kocsijukkal és ha módjuk van rá, kiegészítik azt úgynevezett extrákkal. Hasznos, a közlekedést, az utazást egyaránt jól szolgáló tartozékokkal.
Örömmel fogadjuk mindig, ha iparunk vagy kereskedelmünk támogatja az ilyen törekvéseket, mert nem kétséges, igen sokan vannak, akik szívesen áldoznak arra, hogy kocsijuk jobb és szebb legyen.
A címlap és az előző oldal képe jól szemlélteti a fekete műanyag spoilert, amelybe két H3-as ködlámpát is beépítettek, de itt a felső, a közös keretbe helyezett ikerlámpák is az Európa-szabványnak megfelelő aszimmetrikus H 3-as, illetve H 4-es halogén típusok. Az oldalnézeti felvételekről szembetűnik az ezüstfekete, ragasztott ütközésvédő szalag, a sárvédő peremezése és a dísztárcsa nélküli kerék a tengelyvég krómozott zárófedelével, krómozott csavaranyáival. A 165 SR13 méretjelzésű, tömlő nélküli Pneumant radiál gumiabroncsok jól segítik a 140 145 km/h sebességgel is kipróbált kocsi stabilitását. A motor természetesen szériagyártású, 73,5 mm furatú, 78 mm löketű, 992 cm3-es, 4250 fordulatnál 37 kW (50 LE) teljesítményű, háromhengeres, kétütemű, amely közismert egyszerüségével, igénytelenségével évtizedek óta bizonyítja, hogy egy komfortos családi kocsit is jól tud szolgálni. Amikor pedig a fogyasztásról érdeklődtünk, a következő választ kaptuk: ha 80100 közötti sebességgel járok, 8,1, ahol 120-szal mentem, ott 10 körüli ás a városi forgalomban is ugyanennyi az átlag. Ehhez a válaszhoz még annyi kiegészítést, hogy a kocsi tulajdonosa, akít a Wartburgok kitűnő szakembereként ismerünk, első perctől fogva tartja az 1:50 keverési arányt.
A motortérben jól látható ugyancsak NDK gyártmányú Sirocco fűtőberendezéshez viszont háztartási benzint használ. Ez a kétfokozatú fűtési rendszer egyórai üzem alatt sem fogyaszt többet 2,5 deciliternél, ugyanakkor mínusz 10 fokos hidegben is 10 perc alatt meleget tud teremteni az álló kocsi utasterében. Ha pedig már jár a motor, akkor be sem kell kapcsolni, tehát az 5 literes tartályból csak lassan fogy ki az 14002800 kalóriát adó fűtőanyag. A hátsó páramentesitő, a négysávos rádiókészülék, a sztereó magnó és még több tartozék együttes értéke végül is mintegy nyolc százalékkal növeli a tolótetős 353 W Limousine deLux alapárát.
L.Gy.
(BOJÁR SÁNDOR felvételei)