Az oldal egyes szolgáltatásait csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe.
A regisztráció ingyenes!
Végzetes hibák - A Wartburg boxermotorja
Különösképpen a sorozatgyártásban, de részben már a tervezés, gyártáselőkészítés illetve a forgalmazás megkezdése során kiderült az egyébként tetszetős és megbízható 311-es típus gyengéje, melyet a későbbi piaci analízisek is megerősítettek. A koncepció egyetlen elhibázott pontja a kétütemű motor volt. A vásárlók méltányolták ugyan az előnyöket, az egyszerű, kompakt építést, a gondozást tartósan nem igénylő motort, ám ezekkel az előnyös tulajdonságokkal együtt járt a magas zajszint és a nem túl magas hatásfok, azaz a relatív nagy fogyasztás - így az autóra és vezetőjére tapadt a "szegényember-image". Emellett ott volt az elsődleges probléma, a károsanyag-kibocsájtás, amely az örökös gátja volt az Európai Közösség országaiba irányuló exportnak.
A 60-as évek közepén egy nyugatnémet sajtócikkben Dr. Paul Simsa, egy szakmai lap főszerkesztője a 353 bemutatása kapcsán ismét visszatért erre a neuralgikus pontra: "Amíg az Eisenacher Werke legalább alternatívaként be nem mutatja négyütemű motorját, mint a nyugati forgalmazás egyetlen állandó problémájának megoldását, addig lehet bármilyen jó autó a Wartburg, még az oly alacsony ára sem teheti piacképessé."
Az intő jelre akkor nem érkezett reakció, igaz, Eisenachban már majd egy évtizeddel azelőtt megkezdték egy négyütemű motor tervezését a 311-es erőmű alternatívájaként - amely természetesen annyi más fejlesztéssel együtt a süllyesztőben végezte.
Akkoriban a piac visszajelzései még tervezési és gyártási szempontok voltak, ezért hát a munkahelyi versenymozgalom magasan kvalifikált motorspecialistái megkezdték egy négyhengeres, négyütemű boxermotor tervezését, majd elkészítését. Ez az új hajtómű elrendezéséből adódóan csupán jelentéktelen mértékben volt hosszabb, mint a már kész háromhengeres, kétütemű motor, így a beépítés nem okozott igazi problémát. Ez az erőmű volt hivatott megoldani a 311-es exportproblémáit, és az akkori piaci visszajelzések meglehetősen nagy jövőt jósoltak neki, mint szériagyártású kétütemű elődjének. Mindezen kívül a motornak meg kellett felelnie a tervezett utódnál, a 314-es típusnál megkívánt lapos, padló alatti építési módnak is. Az alapnak tekintett 1100 cm3-es lökettérfogat, illetve annak könnyed növelhetősége 1200 cm3-re könnyen döntésre vihette volna az ügyet e motor mellett, mint ahogy a 45 lóerő feletti értékek egyszerű elérhetősége. Az 1200 cm3 alatti kategóriákban e motor növelt teljesítményű versenyváltozata a rallye számos versenyén könnyedén maga mögé utasította a konkurrens márkákat.
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!
Trabant-Wartburg-Barkas új kipufogórendszerek
kérj árat emailben
három könyvecske
összesen 6000 Ft
1984-es w353 sárga limuzin
trabi újjászületés-újjáépítés
Trabant 601 új alkatrészek végkiárusítása – Utolsó árak
Wartburg 353 új alkatrészek végkiárusítása – Utolsó árak
Trabant 1.1 új alkatrészek végkiárusítása – Utolsó árak
10.000 Ft
Wartburg 1.3 új alkatrészek végkiárusítása – Utolsó árak
Fényszóró,AC pumpa
9000ft+5000ft
Gyerekülés
20000
Trabant 1.1 bontott alkatrészei eladóak!
Wartburg alkatrészek
Trabant Wartburg alkatrész
Wartburg felni
Trabant alkatrészek burkolatok stb.
1000