Kacsándi Szabolcs [szabi]
2007-07-04 10:48:35
AM 1976 március - 5. szám

Ha gyerekkorában meglesték volna a kis Juditot, bizonyára nem babával, hanem valami autófélével a kezében találta volna a kíváncsiskodó.
— Lehet, bár ezekre az időkre nemigen emlékszem — meséli Judit, aki most már terepgyorsasági bajnoknő és Körényi Attiláné.
— Egy bizonyos, az autó azóta az első számú kedvenc, amióta az Afit-nál dolgozom, és ennek már tíz éve. A munkahelyi légkör, a környezet segített ahhoz, hogy 1969-ben „elcsaljam" anyám féltve őrzött Trabantját és elinduljak a túrakategóriában.
És ahogy ez már lenni szokott: Judit örök barátságot kötött az autósporttal és talán munkahelyével is. Jelenleg az Afit vezérigazgatójának titkárnője. Persze ez így egyszerűen hangzik, de hogy idáig jusson, munkájában is eredményeket kellett felmutatnia. Van is talán valami közös az autósport és foglalkozása között. A gyors cselekvő- és döntőkészség mindkét tevékenység jellemzője. És azt, hogy mind a kettőben kitűnt, bizonyítja főnöke, Kovács Béla „nagylelkűsége" is, hiszen személyes közbenjárására kapta meg Judit - természetesen a vételár kifizetése után — jelenlegi versenyautóját, a gyári rallye-Trabantot.
— Tavaly indultam először az új kocsival, a „Fürgével", és közben versenyágat is változtattam. A terepgyorsasági autózás mellett döntöttem. Ebben az ágban láttam számomra a legtöbb lehetőséget. Jól választottam, bajnok lettem. A bajnoki érem az én legértékesebb nőnapi ajándékom.
— Ön szerint mennyi előnyt jelentett a gyári tuningolású autó?
— Ó, rengeteget. Ez a kocsi tizenkét lóerővel erősebb, mint a szériavóltozat. Gyorsulása még nagyobb kocsiknak is becsületére válna. Ha kinyitom a gépháztetőt, nem tudom lecsukni, annyi az érdeklődő. Csak egy a bibi: a gyár összesen tizenhatezer kilométert garantál a motorra, és az enyémben mór tizenegyezer van. Sajnos, a műszaki dolgokhoz viszonylag keveset értek, és azt hiszem, a problémák most kezdődnek. Juditról mesélik egyébként, hogy egyszer egy ismerőse különleges angol sportkocsival kereste fel munkahelyén és ő csapot-papot otthagyva, rohant kipróbálni az autót.
— Miben segíthetne önnek az Autó-Motor?
— Már régóta szeretném világgá kürtölni nézetem. Imádom az állatokat. Mindent hajlandó lennék elkövetni, hogy megbüntessék a szándékos állatgázolókat. Szerintem aki azokat cserbenhagyja, az emberrel is ugyanazt tenné.
Juditnak boszorkányosan ügyes a keze. Munkájával — az írógép működtetése révén — egy autós nagyvállalat irányításában segédkezik, szabad idejében pedig autóját vezetve sportsikereit irányítja. Kevés embernek adatik meg ez a jó értelemben vett kettősség.