A hideg tél szürkeségében minden fény világított a Trabanton. A dolog örvendetes is lett volna, ha a minden fény nem foglalta volna magába a töltésjelző lámpa ki nem hunyó pirosát is.A Trabantost bosszantotta a szolid piros jelzés, amely arról tudósította, hogy bármekkora gázt is ad, tápláló áram nélkül marad az akkumulátor, tartalékai fogynak, ki tudja, meddig bírja még.
A romlás korábban kezdődött, a tél első leheletével. A kis piros fény akkor kezdett tovább világítani a kelleténél, de idővel csak kialudt. Ahogy hűvösödtek az éjszakák, úgy növekedett reggelente a pirosan megvilágított idő. Á városi forgalomhoz idomított Trabant lassan-lassan áram nélkül marad — állapította meg az autós. Az ékszíj rendben van, a feszültségszabályozónak sincs baja, a vezetékek is szilárdan kapcsolódnak oda, ahová kapcsolódniuk kell. A bűnös nem lehet más, csak a dinamó!
A szakértőnek sokat elárulnak a hiba kísérőjelenségei. A nem szakértő is értékes következtetésre jutott: a baj és a hideg együttjár. A hidegről pedig tudnivaló, hogy nemcsak a vezető ujjait teszi gémberedetté, hanem a forgórészeket óvó zsírt is megdermeszti.
A szénkefék dolga, hogy a dinamó forgórészére simulva leemeljék az áramot és rendeltetési helyükre továbbítsák. (Ha mindez rendjén van, a kis piros fény kialszik.) A kefék sok mindent kedvelnek, de a zsírt nem. A zsír azonban nincs tekintettel a kefék finnyásságára, idővel bekúszik a kefetartóba, és a hideg hatására fázósan megdermed, magához fagyasztva a rövidre kopott szénkeféket, így aztán hiába próbálkozik a rugó, nem tudja a helyére nyomni azokat.
Ki kell törölgetni a zsírt a kefetartóból, új, délceg szénkeféket kell berakni — döntötte el a trabantos és cselekedett.
Ki tudná összeszámolni az elfecsérelt benzint, hősünk hiába járta a főváros kereskedelmi vállalkozásait, szénkefét nem kapott. Ekkor újabb nagy elhatározással telefonkagylót vett a kezébe, megvárta, míg végül felveszik az Autóker Ráday utcai szaküzletében, és reménykedve szólt a készülékbe.
— Jó napot kívánok. Tessék mondani, szénkefe van?
— Nincs — felelte tömören a férfihang.
— És tessék mondani... — folytatta érdeklődését, de csak a telefon monoton búgása válaszolt. Letették!
Miért is tartották volna tovább a kapcsolatot? Minek hallgatni az okvetetlenkedőt, megválaszolták a kérdést, ha még kíváncsi valamire, telefonáljon újból. Vagy akár ne is telefonáljon, tekintse a „nincs" választ általános érvényűnek, minden kérdés kimerítő feleletének, a Nagy Igazságnak.
Eddig a történet. Illetve annyi még idekívánkozik, hogy az apróság a maszek autósboltban kapható volt, így hát nem kellett lemondania az autózásról. Megvolt az alkatrész, a trabantos leemelte a dinamót, szétszedte és gondosan tisztára törölgette, majd a helyükre csúsztatta a fénylő új keféket.
Remélhetőleg még messze van a következő tél hidege. Azért mégis most szólunk az apró javításról, részben azért, hogy a trabantosok tudják, mi a teendő, ha kigyullad a piros lámpa: a fény valamilyen bajra figyelmeztet. Reméljük, meglátják ezt a kereskedelemben is.
Tudjuk, nem a szénkefe az egyetlen cikk, ami hiányzik az állami boltokból, gyakran hiába keresünk olyan alkatrészeket is, amelyek nélkül nem közlekedhetünk biztonságosan. Ezért csak azt kérjük, hogy ha már valami hiánycikk, közöljék a bosszantó tényt valamelyest megnyugtató módon, hadd érezze a vásárló, vásárolni szándékozó, kérése — ha teljesíthetetlen is — megértésre talál. De a telefont ne vágják le. Tönkre mehet a készülék.



A csavarok lazítása után az ékszíjból kihámozott dinamót a kábelek kötésétől is meg kell szabadítani, azután már szabaddá válik a szerkezet



A pozitív kefe áramátvezető csavarját kilazítjuk, majd a pajzstartó anyák kihajtása után ki lehet emelni a pajzsot...



... és máris előkerülnek a szénkefék. Kicsavarozásukkal és a rugók kiakasztásával ki lehet húzni házából a kopottat és behelyezni az új keféket





Ha már úgyis szétszedtük, érdemes megtisztítani a forgórészt. Előbb a felületét azután a rovátkákat szabadítsuk meg a piszoktól



A dinamó visszaszerelése után ne feledkezzünk meg az ékszíj megfeszítéséről sem