Muczán Gábor [TWK001]
2007-01-26 19:46:10
BB2 13. nap hírei: A Trabantosok egy folyót ladikkal átszelve majdnem átjutottak Szenegálba, hogy új utakon hamarabb érjék el a kitűzött napi célt.A Motorváros Team már eddig is bizonyította, megoldásaiban eltér a többi futam résztvevőtől. A csütörtöki napon se történt ez másképp.
A tegnapi napon a futam résztvevői még Mauritánia területén küzdöttek a homokkal, és a 40 fokos meleggel. Két táborhely is célállomásként szerepelt a tegnapi etapban az egyikhez a mauritániai Kankossáig rövidebb ámde sokkal nehezebb terep vezetett, inkább csak elszánt és vakmerő 4x4 kerék meghajtásúaknak. A másik táborhely a már Maliban lévő Nioro falu volt, ahova a Világfa csapata, a Csepel csapat és
(moderálva)gyerek az égből este tíz órakor már meg is érkeztek, a táborban pedig már ott találták a 39-es Hello Afrika csapatot, a 29-es, a 26-os, a 67-es és a 47-es rajtszámú résztvevőkkel egyetemben.
A Világfa Csapat elmondása szerint a Mali vámosok emberséges hozzáállása nagyon eltért az eddigi marokkói és mauritániai határátkelés tapasztalataitól. A KÖSZIG csapat gyakorlatban is megtapasztalta, mennyire a világtól messze eldugott falvakban járnak, mikor is Kankossát elérve útbaigazításért cserébe tollat adtak egy helyi asszonynak, aki hiába nézegette, forgatta nem tudott rájönni, hogy mire használható az ajándékba kapott tárgy.
Több csapat elmondása alapján nem nehéz képet kapni a helyiek szegénységéről és a mauritániai szavannáin uralkodó nyomorról. Az út mentén mindenütt döglött állatok tevék és kecskék teteme, hevert. Az út menti látványt tovább „színesítette” az elvétve felbukkanó 30 évnél nem fiatalabb autók roncsai, a felismerhető márkák között sok Mercedes volt. A hentesek napi portékája az út mentén kitéve, ám a helyi asszonyokat se tűző nap se legyek tömege sem riasztja vissza a húsvásárlástól.
A futam résztvevői megtanulták, hogy autóból pöti kádőt (petit cadeau) kiszórni nem szabad, ajándékkal mindig a helyi falu elöljáróját kell megkeresni. Amennyiben az autós mégis megsajnálja a köré sereglett 30-40 éhes és rongyos ruhákba öltözött gyereket és ad valamit nekik, akkor vére menő verekedésnek lehet szem- és fültanúja.
A Trabant Tramppal versenyzők Szabolcs és Roland is kellőképpen megutálták a homokot, mivel tegnap minimum négyszer is ki kellett ásniuk a kis kocsit, ami a 40 fokos hőségben emberfeletti küzdelmet jelentett. Az út viszonyok se kedveztek a száguldozásnak, mivel a homokos szakaszokon Szabolcsék végsebessége csak néha-néha érte el a 30km/h-át.
A főszervező Szabó Gál András így adott hírt a Trabisokról a tegnapi beszámolójában: „Sajnos se a térkép, se a GPS nem pontos, csak a helyiek helyismeretében lehet bízni ilyen helyzetekben.- nyilatkozta Krúdy Szabolcs, aki félelmet nem ismerve vágott neki egy harmadik, teljesen ismeretlen útvonalnak Trabijával.
A Trabisok újító feladat megoldásai mindig mosolyt csalnak az arcunkra, így volt ez tegnap is, amikor járt utat elhagyva Szenegál felé vették az irányt. Így próbáltak meg utat rövidíteni a következő napi célpont a Maliban lévő Kayes felé. Ugyan egy folyó állta útjukat, de gondolták két ladikot összekötnek és azt kompként használva át tudják szállítani a kis autót a túlpartra. Az ötlettel nem is volt semmi probléma, amíg a szenegáli határőr nem állta útjukat, és mivel a Fiúk nem rendelkeztek vízummal, kénytelen kelletlen viszaladikoztak a mauritán oldalra. A ténykedésüket a partról egyre több gyerek csodálta, lassan több százan gyűltek össze, hogy nyomon kövessék versenyzőink próbálkozását.. A kompbarkácsolással sok idejük ment el és közben rájuk esteledett, de mivel nem akartak a vízpart mellett aludni, így a vaksötétben továbbindultak. Olyan 15 kilométerrel arrébb a semmi közepén a helyi tevék társaságában hajtották álomra fejüket. A csillagos ég romantikáját csak a tevék prüszkölése zavarta meg néha.
A futam többi résztvevőinek se telt élmények nélkül a napjuk a 10-es rajtszámú Axon Toyota Team, tegnap balesetet szenvedett és ugyan a helyszínt minél hamarabb elhagyták ismerve a helyi erők külföldiekhez való hozzáállását, de egy későbbi ellenőrzőpontnál a rendőrök mégis őrizetbe vették őket. Segítségükre sietett egy helyi ügyvéd, de már a tegnapi etapot nem tudták teljesíteni.
A Hu Cares csapatnak előbb a kipufogója szakadt ki, majd a benzintankjuk is kilyukadt. A 06-os Tandberg csapatnak csíntalan kölykök betörték a hátsó ablakát. A 18-as Agrianna csapatnak pedig, a bal hátsó gátló tartója tört el. A Sárga angyal, az Üvegtigris és az Asztroweb csapatok együtt tartanak Bamako felé. Az Ural Bocis csapat az oldalkocsis motorjukkal, csütörtök reggel még útnak indultak, de ők se a kijelölt utat követik majd. A Hu.cares csapata a tegnapi napon a Szenegál folyó átkelést is bevette a repertoárjai közé. Az Axiál Rally Team egyik motoros embere Mayer Viktor sms-ben küldte a hírt, hogy néhány defekt és egy fékprobléma után sikeresen elérték Kankossát, ami nem kis feladat volt, hiszen mindössze 150 kilométert tettek meg, 8-9 óra leforgása alatt. A ma estét már Maliban tölti a mezőny legjava.
Külön dicséret illeti a Hummer-rel induló csapatot ők az egész verseny alatt folyamatosan mentettek, kinek a motorját vitték egy darabon, kinek az autóját vontatták ameddig kellett. Nagyon szépen köszönjük Fiúk!
A Budapest-Bamako verseny jelenlegi állása:
1. 14-es Daniela Ulrichova és Juraj Ulrich (Szlovákia)
2. O2-es Baráti Tamás és Harman Tibor (Szlovákia)
3. 18-as Krakoczki Adolf és Galavács Ottó. (Magyarország
A mai célpont: Mbout, Mauritánia, napi autózás 535 km
Sms küldés a csapatnak:
https://services.thuraya.com/sms.html oldalon ingyenesen
MOTORVÁROS TEAM – Trabant cabrio telefonszáma: 00 88 216 212 32442
Motorváros Team –Trabi Cabrió
www.TrabanttalAfrikaba.huwww.motorvaros.hu