A Trabant születésének igaz története
Német Demokratikus Köztársaság. 1957. egyik napfényes, madárfüttyös tavaszi délelõttje, Zwickau.
Erik, a végzõs autógépész egyetemista mûbõr táskájában a kész, „Hogyan építsünk hobbiautót a kertvégi sufniban” címû szakdolgozatával vidáman mopedezik Simson SR-1-esén a város ipari központja felé..
Pár perc múlva egy pillanatra megáll a „VEB SACHSENRING – Automilwerke Zwickau” bejáratánál. A portás ismerõsként üdvözli és már nyitja is a sorompót.
Hõsünk az utolsó ellenõrzésre hozta a szakdolgozatot, a jövõ hét közepén már be kell adnia.
Felballag a „Fejlesztés” emeleti irodájába és keresi a külsõ konzulensét, a fõmérnököt. Martina a mérnök úr titkárnõje közli, hogy fõnöke a héten pártszemináriumra ment, csak a jövõ héten hétfõn, vagy kedden lesz bent. Erik hajának minden szála égnek áll, keze hevesen izzadni kezd. Kéri a hölgyet, hogy mindenképpen adja oda a fõmérnöknek, amint visszajön. Sõt, írja rá, hogy sürgõs. Martina, hogy az ifjú megnyugodjon ott helyben tintaceruzával ráírja a kézirat borítójára öklömnyi betûkkel a kért szöveget három felkiáltójellel. Továbbá látva a még mindig kezét tördelõ ifjút a Fejlesztési Osztály vörös csillagos nagypecsétjét is rányomja, pedig ezt csak a fontos dokumentációkra szokás ráütni. Erik viszonylag megnyugodva távozik.
Másnap reggel az összevont üzemi tanács pártaktívát tart, ahol közlik a felsõbb utasítást, mely szerint az újonnan fejlesztett PKW gyártását mihamarabb el kell kezdeni. Az elsõ példányoknak november 7-én le kell gurulniuk a gyártósorról. Herbert, a gyártóüzem helyettes vezetõje aki négyszeres sztahanovista esztergályosból lett kisfõnök szokásos tempójában rohan a fejlesztésre a gyártási tervekért.
Benyit a fõmérnök irodájába és kéri Martinától az anyagot. Martina épp sminkel a mellékhelyiségben és csak kiszól, hogy ott van az asztalán. Herbert azonnal észreveszi a „SÜRGÕS!!!” feliratú, lepecsételt dokumentumot, hóna alá csapja és visszarohan a gyártóüzembe.
A következõ héten a visszaérkezõ Vilhelm, a fõmérnök percek alatt rájön a bajra, de a gyártásra való felkészülés már a múlt héten elkezdõdött, sõt hétvégén is benn volt mindenki kommunista mûszakban. Egész sokat haladtak pár nap alatt. A magas beosztású ember a valódi gyártási dokumentációt elrejti az irodai páncélszekrény legalsó polcára és elkéri a Martinánál lévõ második kulcsot. Majd leszól a portára, hogy az az Erik nevû egyetemista többé nem jöhet be a gyárba. Most lett meg a pártszemináriummal a lakáskiutaláshoz szükséges pontszáma, jön a második gyerek…egyszerûen úgy érzi hallgatnia kell, másként garantáltan kap egy beutalót a Gulag festõi tájaira. Ott meg logisztikai okokból nehéz megoldani a hazajutást. Innentõl kezdve minden nap 2-3 infarktust hord ki lábon, de az üzemi munka szépen alakul.
November 7-én nagy ünnepséget tartanak a gyárban. Sör, virsli, rézfúvós zenekar és az új büszkeség a Trabant P50 gyönyörûen feldíszítve.
Jelen van Dr. Mittag is a kormány részérõl és kitüntetést és pénzjutalmat ad át a Fejlesztési Osztály vezetõjének, mivel hála neki bõven belül maradt a gyár a kormány által korábban meghatározott fejlesztési és gyártási költségvetésen. Illetve csak adna, mert Vilhelm a pódium felé tartva összeesik és mentõt kell hozzá hívni…idegösszeomlás…de szerencsére késõbb felépül. Õ igen, de…
Szóval…napjainkban is kezelnek egy szászországi kisváros elmegyógyintézetében egy bácsit aki több, mint ötven éve zárt osztályon tartanak heveny paranoid skizofréniával. A kórlapja szerint még végzõs egyetemista korában beleõrült abba, hogy nem tudta befejezni a tanulmányait, mert eltûnt a szakdolgozata. Késõbb, még az ugyanazon év késõ õszén tovább súlyosbodott az állapota. Az lett a rögeszméje, hogy õ tervezte a Trabantot. Azóta gyógyszeres kezeléssel csak szinten tartani tudják az immár õsz szakállú Erik bácsi állapotát. Kedvenc tárgya, mitõl soha nem válik meg egy olyan éjjeliedény amit már nem tudott összetörni. Valami duroplasztból , vagy mibõl van…