Az oldal egyes szolgáltatásait csak regisztrált felhasználóink vehetik igénybe.
A regisztráció ingyenes!
Regisztráció új felhasználóknak
Regisztrációs feltételek
A regisztráció befejezésével elfogadod azt, hogy az adataid adatbázisban tároljuk.
Neved és beceneved elérhető lesz bárki számára, E-mail címed csak regisztrált tagok számára, a többi adatod pedig bizalmasan kezeljük.
Szerintem az automata szívató van túl hidegre állítva, de korántsem biztos. Arrafelé elég sok mindent lehet állítani.
Ha oldalról nézed, ahova a két vízcsõ rámegy, ott van 3 csavar, ami leszorítja az egész cuccot a karbihoz. Azt ha fellazítod, akkor el lehet fordítani a szívató házát, ezzel lehet siettetni / késleltetni. De legelõször jelöld össze a két felet, hogy vissza tudd állítani szükség esetén az eredeti állapotot! Elsõ körben próbálkozhatsz ennek a csavargatásával. Aztán van még néhány más dolog is, amiket a szerelési útmutató részletesen be is mutat.
Mivel gázos volt az autóm, és a szívató csappantyúja a gázrózsa alatt volt, én egy elegáns megoldással (kábelkötegelõ) folyton nyitott állapotban rögzítettem. Így télen kb. 1 percig járatni kell finom gázfröccsök kíséretében, de legalább megáll a fogyasztás 5l környékén, és az olaj sem benzinesedik el. Nem ajánlom, de végsõ esetben ez egy biztosan mûködõ megoldás.
Sziasztok! Eljött a tél és sajnos 1.1 es Trabim körül eluralkodott a káosz. Problémám a következõ: Autó hideg indítása: Lepadlózom a gázpedált majd ráindítózok motor beindul alapjárat van de csak 10 másodpercig majd leáll. Ezt eljátszom 4-5 ször mire beindul a motor de akkor is fulladozik irdatlan benzinszag kíséretével( gondolom valamiért túl sok benyát kap,ezt onnan is gondolom hogy a nyári 5,5 literes fogyasztásból télen 8-9 liter lesz). Mikor nagy nehezen beáll az alapjárat és elindulok vele menet közben is folyton lefullad, csak addig megy a motor amíg a gázon van a lábam. Amint eléri a motor az üzemmeleg állapotot minden baj megszûnik és mintha mi sem történt volna teszi a dolgát az autó. Fûtött mélygarázsban, nyáron, jó idõbe ilyen sose fordul elõ, még most télen se ha mélygarázsból jövök ki , csak ha hidegbe indítom. Belenéztem a motortérbe , sajnos ott se jobb a helyzet, a csövek és vezetékek kaotikus elrendezéssel véleményem szerint nem is jól vannak bekötve, vagy hiányoznak az elõzõ tulajnak hála. Ha bárki tud építõ jellegû hozzászólást,segítséget nyújtani az oldalon található cikken kívül( mert abból nem derült ki pl. a karbi vákuum csöveinek hogy is kell lennie) azt nagyon megköszönném mert borzalmas ez a reggeli 20-25 perc procedúra mire normálisan tudok autózni a drágámmal. Elõre is köszönök minden segítséget.
Cseréld ki a radiátort.Most került hozzám egy renault kangoo hasonló hibával.Minden próbálkozás ellenére csak a radiátor lett a hiba forrása.Az a barnás iszap rozsda,vízkõ,és egyéb anyagok, lerakódások maradványa.Sajnos a radiátorba beleköt és nem igazán lehet kimosni sem,de ha kiszeded akkor esetleg lehet próbálkozni egy vízkõoldással.Viszont minden egyebet megspórolsz egy újjal.
Szia.Hát sajnos pontosan nem tudom,30-35000km! Hajtókarok nem lógnak,csapágyak egy kivételével nem hangosak(az egyik fõtengelynek a lendkerék felõli csapágya hangos! Van egy német eredeti tengelyem,ahhoz próbálom hasonlítani a lógásokat stb! 2008-óta versenyzek egy darab gyári fõtivel,ami elõttem egy hajóban mûködött nem tudom mióta (: ,és ezek a tengelyek is bõven vannak olyanok mint az!!!! Biztos hogy nem adnám el ha új típusú tengelyek lennének,sportcélokra sajnos nem jók! [i](Módosította RSTRC 2016.01.18. 20:27-kor)[/i]
Most párom meséli, hogy viszonylag jó idõk vannak napközben, és hidegen fúj menet közben. Álló helyzetben jön meg a fûtés, de az sem mondható 100%-osnak. Szóval, Február végén tudok ezzel érdemben foglalkozni, de akkor szétszerelem a teljes hûtõrendszert, tüzetesen átnézek mindent, amit írtatok. Amúgy a motor üzemmelegen jár, ventilátor kapcsol szépen, csak fûtés probléma van.
Emlékszem rá, amikor a megvétel után szétborítottam a rendszert, a vízhûtõ alsó, hideg ága félig volt iszappal. Mindent átmostam, amennyire tõlem tellett (slaggal). Azóta ismét jelent meg barna iszap a hûtõfolyadékban, felkeveredett a még nem kimosott mennyiség szerintem - tehát eltömõdhetett a fûtõradiátor ismét.
Apropó, Ti milyen típusú fagyálló folyadékot használtok?
Nálam rózsaszín, G12 besorolású GLICOSAM ALU van, mono-etilénglikol bázisú. A hengerfej és vízhûtõ alumínium, ezért gondoltam ezt használni. A fûtõradiátor réz, így az gondolom szívósabb.
Üdv Uraim . Volna 3db gyári fõtengelyem(601),ami gazdát keres! Régi típusú fõtengelyek,szimeringes és a középsõ csapágyak hengergörgõsek és használtak persze,(de nagyon jó állapotban vannak!!!!!!)
volt hasonló problémám, de vettem bele a bardinál termosztátot tök jó lett.a fûtõradiátorom kezdett el eltömõdni, azt is kipucoltam, illetve tettem bele egy másikat, ez most nagyon jó, viszont ha a terelõlemez(amivel keveri a hideget a meleggel) nem jól áll, illetve szerelésnél rosszul lesz visszatéve, akkor az tud ilyet csinálni..én lekötöttel a mehanikáját,így lezár teljesen, most fût mint az állat..szereléskor(ha a radiátort kiszedik) könnyen elmozdul, emiatt tud szivatni..
a radiátort légtelenitetted is?Ha mindkét csonkja meleg, akkor addig rendben lehet a cucc..
Szerintem egy új fûtõradiátorral kellene próbálkozni, mert 99%, hogy az a gond. Ha a motor akárcsak 80 fokos is, annak legalább 50 fokos levegõt kell tudnia. A tisztítással szerintem felesleges próbálkozni, mert úgysem lesz jó. Csak végsõ esetben, ha a radiátor kiszerelése annyira bonyolult.
Igen, a radiátor is légtelenítve lett, illetve a terelõkapátok is jól állnak. Egyébként ilyenkor fûtött garázs hiányában nem kellemes szerelni az autót, nyáron pedig mindenképp van fûtés, így olyankor pedig nem ellenõrizhetõ a helyes mûködés :D Jó, mi? :) Mondjuk egy tippem maradt, mégpedig a hengerfejen található vízcsõ-elosztó. Elég szûk furatok is találhatóak benne és lehet elrakódott iszappal - ugyanis a hûtõrendszer 'nagytakarítása' során ezt nem szereltem le. [i](Módosította slimtomi 2016.01.13. 19:49-kor)[/i]
Nekem is mindig retek volt a fûtés.Érdemes a terelõlapátokat megnézni,mert szeret elfordulni,és akkor nem a radiátoron vezeti át a levegõt.Nálam ez valahogy összekuszálódott.A végén már nem tudtam sehogy állítani,így csak meleg levegõ jött.Érdemes a fûtéscsapot is átnézni.Viszont a radiátoron is kell lennie egy légtelenítõnek,kis 6-os csavar.
Valahogy sejtettem, hogy ez gyári probléma lesz. Régebben már leírtam egy észrevételemet is, miszerint két alapvetõ hibát is megfigyeltem a hûtõrendszerben.
1.) A termosztát a vízhûtõ kivezetõ ágában van, nem pedig a bevezetõben - direkt kapcsolatot teremtve ezáltal a primer és szekunder hûtõkör között. Hiába nincs keringetés zárt termosztát állásnál, a fizika dolgozik, a hideg és meleg víztömegek megkezdik áramlásukat. 2.) Az elsõ hibát erõsítve a vízhûtõ önlégtelebítõ csövezetéke éppen a hûtõ bevezetõ csatlakozásával egyvonalban a másik sarkán van, így képezve egy állandó vízáramlást a szekunder körben zárt termosztát esetén is. Persze a kiegyenlítõ tartályon elvileg a gyárban csupán egy tûhegynyi furatot készítettek, de ilyen mínuszokban ez is sokat számít sajnos.
Hideg motor esetén igenis minnél inkább a motornál kell tartani a vizet. És sok más autókon - akár régebbieken is - már a hûtõ bevezetõ csöve elõtt helyezik a termosztátot. Így a víz csupán a fûtõ radiátorban és a szivósor melegítésnél (Trabinál/Waresznál a szivatónál is) tud csak keringeni.
Adok még egy esélyt a radiátornak. Kitakarítom mégegyszer.
Jó kérdés... hogy mi van bent, és mi volna a jó. Nálam két napja abszolút nem melegedett be, nem igazán volt fûtés. Amióta megvan, ilyen. Lusta vagyok, keveset használom, idén már be sem tettem a kartont elõre (kb. a felét szoktam lefedni). Az elsõ zöld LED világított kb. 20km után. Nagy emelkedõnél kis langyosságot tapasztaltam. :) Kinti hõmérséklet kb. -5-0 fok. Szerintem túl van méretezve a hûtõ. De az is lehet, hogy rossz a termosztátom, passz. :) [i](Módosította Spityu 2016.01.05. 22:51-kor)[/i]
Ismét válaszolok magamnak :) Sikeresen megtörtént a termosztát csere, azonban a helyzet változatlan. Éppen eléri az üzemi hõfokot a motor (de nem 90), a hûtõ kb negyede továbbra is kitakarva kartonpapírral, a fûtõmotor pedig 2-es fokozatban képes kihûteni a fûtõradiátort - akár az autó álló helyzetében is. Márciusban takarítottam ki a teljes hûtõrendszert, a fûtõradiátort is kiszereltem és vagy 1 órán át mostam ki.
Jobban letörölve a koszt a gyári DDR termosztátról kiderült, hogy 84°C-os, továbbá az alkatrészkatalógus is ezt hozza. Na ez még rosszabb, mint a 87. A boltban tudtak volna adni Gates gyártmányt 92 fokosban, de végül maradtam a 87 fokosnál. Ez pedig Wahler, valami német holmi. 10e Ft ellenében adtak volna gyári VW-t, de annyit nem ér szerintem. Remélem, ez a Wahler nem csak 1 évet fog bírni, mint a mostani Vernet.
Most lett elegem ebbõl a termosztátos mizériából 4T Trabantomban. Szerintem a gyárilag 87°C-on nyitó termosztát nem ebbe a konstrukcióba való! Már nyitni kezd, de a motor még nem üzemmeleg, ráadásul ennek az 1 literes motornak jóval több vizet kell megmelegyítenie, mint pl egy 1.3-as S*z*k*nak. Arra gondoltam, hogy kipróbálnék egy dízel motorhoz való termosztátot, ami tudomásom szerint olyan 92°C körül nyit. Egyébként ti milyen gyártmányú termosztátot használtok? Pl gyári VW vagy valami jó utángyártottat?
Sziasztok! 1.1 Limusinom van ... Egy normális, megbizható alkatrész lelõhelyet tud nekem valaki ajánlani Hajdú-Biharban ? [i](Módosította Klorant 2015.12.30. 15:21-kor)[/i]
Idõközben elkészült a karbi, nagyon jó lett. Nem is gondoltam volna, hogy ennyit számít egy jól tömítõ, jól beállított karbi. Az alapjárat betonbiztos, szivatós hidegindítás után a szivatót visszahúzva egybõl el is ketyeg alapjáraton. Az állítócsavarral a fulladozás határától egészen magas fordulatig állítható az alapjárat. Sikerült szereznem szimmeringet egy pesti üzletbõl. A pillangószelep tengelyre kívülre a gázkar felõli oldalra egy 6x1-es viton O gyûrû ment. Belül az új szimmering tömít. Az alapjárat álíltó csavarra egy 7x2-es O gyûrû került, szintén benzinálló viton. Szintén a pesti üzletbõl jott a karbi tömítéskészlet, a nagy fedél tömítéssel, meg az összes külsõ csavar alá új tömítésekkel. Az összes csavart fúvókát kivettem, kifújattam, valamint a karbi összes járatát is. A fedélhez csatlakozó felület a karbi hézon, illetve a motorra csatlakozó karima teljesen el voltak vetemedve. Azokat üveglapon síkba köszörültem. A házban a pillangószelep furata szerencslre nem volt kikopva. Szerintem megéri megcsinálni, sokat segít a motoron.
Tudtok ajánlani olyan szerelõt, aki ért az 1,1-es karbikhoz? Van tartaléknak szánt karbim, azt kellene rendbe tenni, hogy üzemkészen várja, ha a mostani elfárad...sajnos a mostani se az igazi, illetve az egyik(ami most rajta van)pöccre indul hidegben, viszont nincs alapjárata, és bazi nagy luk van benne gyorsításkor, a másiknak melegen gyönyörû az alapjárata, megy is luk nélkül, e nem kapcsol be a szivatója. illetve bekapcsol, de csak ha már beindult, és adddig nem egyszerûen teleböfögi magát benyával...nomeg van még egy , ami a gyorsítást nehezen viseli...tehát olyan karbist keresek, aki be tudja állítani õket, legalább egy tarcsi kellene..Ha lehet pesten, vagy a környéken, de ha vidéki, és a finomhangoláson kivül nem kell hozzá kocsi el is postázom.De csak megbízható érdekel, igérgetõkkel már tele van a padlás...::((Köszi. Jöhet mailban is, de lehet hogy mást is érdekelne..
28 H1-1es karburátort szeretnék felújítani, viszont pillangószelep tengely szimmeringet, és O gyûrût nem találok sehol. Van ötletetek, honnan lehetne beszerezni? Esetleg helyettesítõ alkatrész létezik?
Hát, én pont úgy emlékszem, hogy valaki a Berta félét szidta. De nem biztos! Azt tudom, hogy Szabi például a kétgyûrûs dugattyút dícséri. Asszem. :) Az Pál talán, de ez sem biztos.
Nekem van eladó elsõ javítós, telipalástos (ilyen a te évjáratodé is) gyári újam, gyûrû nélkül. Kell rá venni (rendelni) normális gyûrût, és akkor nagyon tuti lesz. Egy ötösért vihetõ.
Értem, akkor mindenképp szét kell szerelni a fõfékhengert. De akkor már a nyomásszabályozót is megvizsgáljuk, lehet az a ludas az egyik fékkör lesatuzásában (JE-BH kör, ennek légtelenítésével nem volt probléma) vizes úton.
"Errõl beszéltél, amikor a gumicsövek aljánál lévõt említetted?" Igen. "Illetve melyik gumicsõ, amelyik a fékolajtartály és fékhenger közzött van?" Igen.
A képen látható rendszert tudomásom szerint például a Ladánál használják. A Trabanté talpszelepes (a gyári 2T biztosan).
"azaz a fõfékhenger hátsó, féklámpa kapcsoló felöli körébe." Igen, ezt úgy értettem, hogy a fõfékhenger hátsó, féklámpakapcsoló felöli nyomóterébe folyik be lassan az olaj. Illetve, ide van bekötve a BE és JH kerékfék (és a féklámpa kapcsoló). Szerintem az utántöltõ furat lehet kissé elkoszolódva vagy található benne talpszelep. Errõl beszéltél, amikor a gumicsövek aljánál lévõt említetted? Illetve melyik gumicsõ, amelyik a fékolajtartály és fékhenger közzött van?
Kép forrása: https://www.lezo.hu/ [url=https://kephost.com/image/SOms][img]https://kephost.com/images/2015/10/18/4T_fekhenger.gif[/img][/url] [i](Módosította slimtomi 2015.10.18. 14:34-kor)[/i]
4T-nél keresztben vannak a körök: BE JH, BH JE. Konkrétan nincs olyan, hogy elsõ vagy hátsó fékkör, hanem egyik átló, másik átló. A talpszelepes kérdésre nem tudom a választ. Szerencsére az enyémben még nem kellett hozzányúlni, ill. úgy rémlik, már nem gyári van benne.
2T-nél a féklámpa kapcsoló az elsõ kör elosztójánál van, továbbá a gumicsövek aljánál van egy-egy talpszelep, amit egy golyó és a dugattyún lévõ perem vezérel: visszaengedett pedálnál kinyílik a szelep, így újra tud töltõdni a fõfékhenger abban az esetben, ha az szükséges. Pl. amikor kopnak a betétek/pofák, akkor ott a megfelelõ folyadékmennyiség mindig beáramlik. Ezért amikor az egyszerû ember ránéz a tartályra és azt látja, hogy lecsökkent a folyadék szintje, de sehol sem szivárog a rendszer, helytelenül rátölt a meglévõ mennyiségre, ahelyett, hogy fékbetétet vagy fékpofát cserélne. Azt majd csak akkor, amikor már fémes hangja van és szétmarja a tárcsát.
A sokáig égve maradó féklámpa 2 dolgot jelent általában: rossz kapcsoló (4T-n volt ilyen), kicsi pedálholtjáték. Utóbbi a 2T-nél volt: a dugattyú és a rúd között rendesen volt kotyogós holtjáték, mégis, 5-10km után elkezdett szorulni a fékrendszer. Ilyenkor megálltam, a fékek eléggé melegek is voltak. Néhány perc után kis kattanás kíséretében szépen engedett valami. Kinyílt a szelep, és vissza tudott folyni a tartályba az olaj, a rendszerben pedig megszûnt a nyomás, így a fékezés is. Egyik alkalommal majdnem el is gurult a kocsi, még jó, hogy benne ültem. :) A kattanás mag az volt, ahogy a pofák még fogtak egy kicsit, de a kerék már elfordult. Szóval így ugrott egyet a két súrlódó felület egymáshoz képest, nem tudom jobban leírni. :) Ezután egy menetnyi holtjátékot még adtam neki, és azóta (kopp-kopp) jó. Máig nem értem, hogy hogyan tudott elveszni a holtjáték. Hõtágulás? Fõfékhengernél? A fene tudja.
Amúgy szerintem nálad talán az említett fékkörnél lévõ talpszelepnél van valami gebasz. Emlékeim szerint 22-es kulccsal oldható, a kupak alatt egy rugó, a tetején egy gumikarimás szelep, alatta pedig egy golyó található. A szerelést segíti, ha közben a dugattyú a fékpedál segítségével egy kicsit elõre van tolva. Ilyenkor szépen "elbújik" a golyó és egyenesen fog állni a szelep. Egyébként pont ez a célja: visszaengedett pedálnál megbillenti a szelepet, tehát kinyitja. Elõre nyomott pedál estén viszont egyenesen áll a szelep, tömíti a kupak furatát, vagyis a fõfékhengerben ki tud alakulni a nyomás. Enélkül a szelep nélkül a fékrendszer teljsen mûködésképtelen.
Egy találós kérdésem lenne felétek :) Fékbetét csere + tárcsák szabályozása volt a legutóbbi mûvelet, természetesen 4T Trabin. Bal elsõ - jobb hátsó kerekek fékköre érdekesen mûködött a légtelenítés során (megkellett bontani sajnos a fékcsõrendszert). A fékolajtartályból nagyon lassan folyik le az olaj ebbe a fékkörbe, azaz a fõfékhenger hátsó, féklámpa kapcsoló felöli körébe. Eme fékkör légtelenítése során nem szabadott pumpálni a féket, csak egyet taposni rajta, várni egy fél percet, újabb taposás és így tovább... csak így töltõdött fel olajjal ez a fékkör. Ezt jelezte a féklámpa is, mert ugyebár pont ebben a fékkörben van a kapcsolója.
Létezik, hogy a fõfékhengerben van egy-egy golyós talpszelep ott, ahol a fékolajtartály csövei csatlakoznak rá?
Nagyon erõs fékezéskor a másik fékkör lesatuzik, de szinte csak vizes úton, szárazon nem. Fõfékhenger nem szivárog sehol, féknyergek gyönyörûen úsznak oda-vissza.
Eladó a képeken látható 1987-es Trabant 601 S, mûszaki nélkül, 81 ezer km-rel.
Az autó erõsen elhanyagold állapotban van: a karosszéria több helyen rozsdás, rohadt. A hátfal jobb alsó sarka konkrétan hiányzik, tornyok jók hattyúnyak jó, küszöbök elfogadhatóak. Bal hátsó duroplaszt mozog, a beltér viseltes. Akksi van benne, a motor elsõre indul, a fõfékhenger nincs berohadva, de a fékek állapotáról nincs infóm. A gumik nem túl jók, az egyik ereszt.
Az autó sokáig egy szolnoki idõs orvosházaspáré volt, majd Budapestre került. A tulajdonos külföldön él, a kocsi a szülei kertjében pihen, forgalomban van, biztosítás fizetve.
Olyan embernek eladó, aki nem ijed meg a feladattól és idõvel rendbe hozza a kisautót. Ára: 40.000 Ft.
A Trabiról készítettem kb. 60 képet, melyet itt tudtok megnézni: [url]https://mega.nz/#F!zZEniIYC!BlPUW94xbSHWHZrhfbyTrg[/url] Az autó megtekinthetõ Budapesten a 16. kerületben, a György utcában, elõzetes egyeztetés után. Érdeklõdni nálam facebook üzenetben, vagy e-mailen: bajakipeter[kukac]gmail.com
[imgw]https://kephost.com/images/2015/10/09/CFE-097.jpg[/imgw] A jobb alsó 3 képet még 2006-ban készítettem. Azóta jól leromlott az állapota. :-
Lenne egy problémám a t4 trabimmal. Névszerint,hogy szétszakadt benne az olajpumpa.Nem volt idöm megcsinálni ezért szerelöhöz kelett vinnem. Ö kivette a komplett motort. A lényeg,hogy hazajöttem vele és éreztem,hogy a gyujtás nincs a hején. Ritkán de még mintha a karbiba is bele löne. Hallatszik,hogy puffan egyet,nem a kipufogóba hanem a karbiba. Az elögyujtás tuti nincs a hején.Nagyobb elögyujtás kellene.Én úgy szoktam beállítani,hogy ha alapjáratról gyrsítok vele egy nagyon rövid idejig csörögjön a motor.Itt egy picit az alapjárat is durvább,de még határon belül van és itt húz szépen egészen a végfordulatig. Elötte vissza tudtam engedni 4. ben egészen 40-ig és még onnan is szépen rántás nélkül gyorsított,de most 50-55 környékén már fuldoklik és kipördülni is nehezen akar. A gyujtás most teljesen koppig ki van tekerve jobbra,ha balra tekerem egyre rosszabb az alapjárat egy rövid tekerés után meg is szûnik teljesen,valamint ha csak egy fél centit fordítok rajta rettenetesen rángatva darabosan gyorsít. Gyujtás elosztó,kalapács,gyujtó trafó,kábelek,vákumos elögyujtás szabájzó jó.Gyertyák újak. Szerintetek mi lehet a gond? Minden tanácsot szivesen várok.
Szia!Köszi a képet,pont ilyen a gyertya,matt szürke.Sajnos nincs hozzá doboz,meg sajnos az a szép réz(?)tömítõ alátét se.Leszedek másik gyertyáról tömítést,kiváncsi vagyok mennyire mûködõképes a felújított cucc.Mégis csak gyári!:)
A mi trabantunkban - régen, gyerekkoromban - egy 100-as skoda fûtõventilátorral volt megoldva a fûtés "tuning". Ez még a régi trabant volt, aminek nem a belemezelt leömlõje volt, hanem a sima. A hûtõmaszkból egyenesen hátramenõ gumicsõ lett kivéve, helyére ment egy merev falú csõ, aminek a végére rá volt fogatva a skoda fûtõventilátor. Ez pedig a leömlõrõl szívta a levegõt, a leömlõ volt házilag körbe burkolva. Apró szépséghiba, hogy ez a Trabant még 6 V.os volt, szóval kicsit nehézkesen hajtotta a 12V-os fûtõventilátor.
Tapasztalatom nincs vele. Börzéken egy idõsebb úr szokott ilyet árulni. Isolator regenerierte vagy valami ilyesmi van a (lilás?) dobozon. Ahogy néztem, eredeti NDK-s Isolatorok, letisztítva homokkal - már amennyire sikerült. Gyári felújított vagy valami ilyesmi. Kicsit sokallottam érte az 1000 Ft-ot, így nem vettem sosem. Ez a 260-as. 225-ösbõl van neki gyári úja is. De azt sem vettem, azom van, és annyira nem jöttek be. Gyakorlatilag szerintem bármilyen gyertya - akár használt - tömítése jó lesz oda. Lehet, hogy jó lesz, de azért legyen a csomagtartóban 1 pár NGK. ;)
Itt is van, élõben a szürkés alapszín lilásnak tûnik az emlékeimben. De lehet, hogy csak a nap szívta olyanra a dobozt. :)
Köszönjük az infót! Valóban, ezeket a hagyományos, gyakorlatilag elavult csavarokat senki sem keresi már, így sok csavarbolt egyszerûen fogta és leadta hulladékként. Emiatt nehéz is találni, mindenképpen nagy kincs - nekünk.
Sziasztok!Van valakinek tapasztalata felújított,gyári Isolator gyertyával?Ma kaptam kettõt,gondoltam kipróbálnám,de sajnos nincs rajtuk az alátét.Úgy emlékszem talán a Brisk gyertyáknak van leesõs alátétje,onnan át lehetne tenni,vagy ezek nem egy méretûek?Köszi
Ha valakinek esetleg segítség: Budán a Kende utcai csavarboltban van egyeneshornyú, süllyesztett fejû, 3.5x9.5 mm-es lemezcsavar. Duró csavarnak valószínûleg jó lesz. Valami maradék, a kutya nem viszi elmondásuk szerint, szemre úgy ezer darab biztos volt a dobozban.
Szevasztok.1.1 Trabi kombimon féket szeretnék modositan.Kérdésem hogy a wartburg féknyerge rá megy e modositás nélkül ,vagy féknyereg tartó konzolt kell rá gyártatni.Amugy a Trabin 15 coll kerekek vannak hely van ha csak ez az 1 problem.Köszi elõre is a válaszokat. [i](Módosította Balage81 2015.09.10. 18:04-kor)[/i]
Nem rossz, csak oda kell rá figyelni. :) Esetleg lehetne automatizálni.
Olyat szoktak még, hogy a hátsó lemezt megvariálják, hogy az ott kijövõ meleg levegõt is fel lehessen használni. Talán volt is rá valami utángyártott tuning valami ventilátorral.
Van egy bontott motorom, amit még vagy 10 évvel ezelõtt az elektronikus gyújtása miatt vettem meg jutányos áron. A gyújtás azon melegében ki lett szerelve belõle, a motor pedig régóta a garázs hátsó sarkában áll.
Most egy kicsit szemügyre vettem, és eléggé meglepõdtem, hogy milyen kreatív volt az elõzõ tulajdonosa: https://kepfeltoltes.hu/150908/IMG06207-20150905-1457_www.kepfeltoltes.hu_.jpg https://kepfeltoltes.hu/150908/IMG06208-20150905-1457_www.kepfeltoltes.hu_.jpg https://kepfeltoltes.hu/150908/IMG06210-20150905-1457_www.kepfeltoltes.hu_.jpg https://kepfeltoltes.hu/150908/IMG06209-20150905-1457_www.kepfeltoltes.hu_.jpg https://kep feltoltes.hu/150908/IMG06211-20150905-1458_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
A motorburkolaton kívül egy-egy kar mozgatja ezeket a csappantyúkat, amiknek az elzárásával gondolom gyorsította az üzemmeleg hõmérséklet elérését télen :)
Sziasztok!Fényszóróról lenne kérdésem.Nekem Wesem lámpák vannak a Trabin,domború üveges,és van az égõ elött egy tányér.Az érdekelne,hogy annak a "tányérnak" mi a jelentõsége?Képeken nézegettem a FER fényszórókat,ha jól látom se a domború,se az egyenes felületûnél nincs az a tányér.Mûszakira lámpát kell cserélnem,mert a foncsor lepergett,és kaptam két új,szintén Wesem fényszórót,amiben nincs tányér,és egyenes az üveg.Kipróbálva nem láttam külömbséget a kétféle lámpa fénye között.Arra gondoltam,hogy a tányéros cucc,az valami dupla lámpás autónak lehet a tompított fényszórója,de csak tipp.Nem nagy jelentõségû dolog,csak érdekelne.Köszi
Sajnos, nem tudom. Szerintem a tiéd is necces, mivel az enyém is ugyanennyit futott, ugye, és necces volt.
Az a probléma, hogy hiába mondjuk 72.15 a legnagyobb kopásnál, az a kopás nem biztos, hogy szimmetrikusan értendõ, excenteres. Így fúráskor bent maradhat. Meg kellene mérni, az a biztos(abb). No meg a fúrás az nem a végleges átmérõt adja, már nem emlékszem pontosan, de azért a hónolás is visz az anyagból rendesen, szóval a végleges átmérõt azzal éri el a henger.
A sima, végig menetes tõcsavar is megszorul lent a furat aljában. Minden menet jó, kivéve az az egy, ami fel lett fúrva M12-esre, viszont M12-ben az is teljesen jó. Ha 72,5-ös lenne a dugó, most gondolkodás nélkül megvenném. Így viszont utánna kell járnom picit. Fúrásnál van minimális anyag, amit mindenképpen le kell venni belõle? Mennyi az a maximális átmérõ, aminél még szóba jöhet a 72,25-re való felfúrás? Nálad mennyi volt? Amúgy 60 ezer körül futott ez a motor, a cimborám öregapjának autójában. Mikor bontóba vitte a kocsit, akkor adta oda róla a hengert a dugókat, meg a fõtengelyt.