Apropó, ha már a hüle történeteknél tartunk. Szóval több évi lakatoltatás után úgy döntöttünk, eladjuk a régi japán verdát. Nagy nehezen sikerült is 99 tavaszán túladni rajta. Aztán félév gyaloglósvásárlósésügyelintézős korszak után következett az ötletvégrehajtás ideje, de mindez már őszre, sőt mi több, már télbe csöppent. No a lényeg, hogy az igények miatt egyre szükebb körben kerestünk 1.1-es kombit. Találtunk is egyet Lőrincen, egyet Bősárkányban (ez nem vicc, Csorna melletti település). Meg is néztük Szombaton az előbbit, de a láthatóan Pestről (és ágról szakadt) járgány nem nyerte el tetszésünket. Így gondolkodtunk - vagy lehet,hogy mégse
és döntöttünk. Másnap megnézzük az utóbbi járgányt. A vonat hajnali 5-kor indult, s bár esett a hó is, az nem tűnt vészesnek. Tehát az út: Pécs-Bp-Győr-Csorna. 13 óra körül voltunk Csornán, ahova átjött értünk a tulaj. Már a géppel. A vonattúra közben már jeleztem: tökmindegy milyen
, visszafele csak autóval vagyok hajlandó utazni. Kissé fáradtan, ott helyben, s némileg a hideg miatt kissé gyorsan, de megtörtént a mustra. Az autó első látásra egész jó bőrben volt
: gyári fény, törésmentes, de kissé korrodált állapot (vizes környék!) Szóval átmentünk a faluba megkötni az üzletet (papírmunka), és mihamarabb indultunk vissza. Már a faluban szemetelt a hó, Csornán meg egyenesen szakadt. Szinte pillanatok alatt több centis hó lett. Kezdett izgalmassá válni az amúgy sem gyenge helyzet. Idegen autó, tél, hó, térkép. Merre is? Rövid gondolkodás után: tökmindegy, Dél felé, de gyorsan. Hopp, egy benzinkút, tank tele, legalább nafta legyen, ha már beragadunk, legalább ne fagyjunk meg. Hólánc. Azt a dögöt végighurcolásztam Pécsről. Persze, hogy nem lett jó. Asszus, na mindegy, csak gyorsan tovább. Mesebeli táj, sötét, óriási hó, másfél autónyi sáv (amolyan nyomvájús, három keréknyomos). Egy-egy ismeretlen falu, nagyritkán néha egy szembejövő. Előbbiekben egyszer-egyszer megállva szélvédő-takarítás, röhely, ráfagyott a megolvadt hó. A fényszórókon szintén, ilyen jégcsapokat még sohasem láttam. Haladunk. Nagyon lassan, de biztosan. És akkor bekövetkezik az, amire az ember aszongya: na de azé erre mán mégsem számítottam. Az addig szorgalmasan dolgozó ablaktörlőkarok megállnak. Anyámon rémület, rajtam döbbenet. Há akko mos mivan? Enélkül egy métert se. Hallgatózom. Nyugi, a motor megy, akkor mechanikus a zűr. Megnyugodva: elemlámpát, műtünk. A mechanikánál leesett a biztosítás. Vissza a helyére. Apám, megy. Más semmi. Hibátlanul vitt tovább. Életünk egyik leghosszabb túrája lett ez. Hókotrók sehol. Közben a falunevekről kiderül, jó úton járunk, eggyel előbb kanyarodtunk dél felé mint ahogy kellett, ezért párhuzamosan mentünk a nyolcvanakárhányas főuttal. S míly szerencse: azon ugyanis a nagyobb forgalomból eredően több baleset is történt, így sokáig állt a forgalom. (Ennyi vót tehát a Bakony!?)Szóval leérünk a Balatonhoz. Talán itt jobb haladás. Tévedés, hókotrók a Balaton körül sem jártak (pedig főút!). Közel este 9, mire a déli partra érünk. Elég volt. Jéghideg nyaraló. Bejutás a kertbe mert az utcán nem hagyható a kocsi(egy nyomnyi szél.)- hóeltakarítás diszperzites vödörrel. Ennyi havat régen láttam. Bent vagyunk. Lakás hideg, olajkályha majd segít. Nanee, olaj nuku. Autóba be (kb22H), szomszéd falu, olaj, vissza, didergés, fűtés, alvás. Végre. Másnap túra folyt, sima (azé vót hó!)út haza, Pécs. Megérkeztünk. Kissé megfagyva bár, de törve nem. (Amúgy szerencse, hogy nem folytattuk előző nap este a (tor)túrát, mert az adott szakaszon a mostoha időjárási viszonyok miatt két komolyabb baleset is történt (az egyik halálos volt!)
Hja kérem, mindené meg kell szenvedni.(Ezé se adom el...)
gkalmar