Klubelnök kollégám (Bogarasok...) cikke a VW DEPO, 2004. november 15-i számából.
Akit érdekel a KGFB, az új 190/2004-es szigorított kormányrendelet, annak figyelmébe ajánlom ezt a cikket.

KÖTELEZŐ ?

Először egy rövid történeti-elméleti áttekintéssel kell kezdenünk. A közlekedő járművek felelősségbiztosítása arra szolgál, hogy a vétkes fél járműve által okozott kárt a biztosító vétlen félnek megtérítse, tehát – bizonyos feltételekkel – anyagilag helytáll a károkozó helyett. Korábban az üzemanyag árába építették a fizetendő díjat. 1991-től azonban újra áttértek arra a módszerre, hogy a jármű tulajdonosának, vagy üzembentartójának kell szerződnie valamelyik biztosítóval. A versenyhelyzet a biztosítók között mára olyan éles lett, hogy a médiában napvilágot látott, a témával foglalkozó cikkek „háborúról”, „harcról” írnak. Ennek a harcnak persze vannak szabályai, erről legutóbb a 190/2004-es kormányrendelet szól, amely számos lényeges változást hozott az autósok életébe. A legfontosabbak közül néhányat érdemes megemlíteni. A díj nemfizetés miatt megszűnt biztosítás nem köthető át másik biztosítóhoz. (korábban gyakran előfordult vándorlás a biztosítók között, az ügyfél befizetett negyedévet, aztán kettőt meg nem, ezután pedig átment más biztosítóhoz) Ennek értelmében biztosítót váltani évközben nem lehet. Megnő a jelentősége annak, hogy melyik biztosítót választjuk, mert a „házasság” minimum egy évre szól. Ha mégis akad olyan biztosító, amelyik egy máshol díj nemfizetéses ügyfélnek biztosítást köt, az a rendelet értelmében érvénytelen, tehát nem nyújt fedezetet a gépjárművel okozott károkra. Amennyiben a balesetet vezetésre alkalmatlan – ittas, kábítószeres – állapotban okozták korábban 200.000, most már 1.000.000.- ft-ig a biztosító az okozótól követelheti az általa a károsultnak kifizetett kártérítési összeget. Még egy fontos változás, hogy a Bonus/Malus rendszerben elért fokozatunkat két évig őrizhetjük meg a korábbi egy év helyett. Új azonban a kártörténeti igazolások rendszere. Ha új biztosítást kötünk, akkor 90 napunk van arra, hogy benyújtsuk az előző biztosítótól kapott „kártörténeti igazolást”. Amennyiben ezt az ügyfél önhibájából elmulasztja, akkor az új biztosító köteles M4, azaz a legrosszabb kategóriába sorolni. Itt meg kell említeni, hogy a biztosítók közül nem mindegyik rendelkezik megfelelő számítástechnikai és adminisztratív kapacitással. Az előrejelzések szerint az idén 10-15%-os állománymozgás várható, tehát ilyen arányban fognak biztosítót váltani az autósok, felmerül a kérdés, hogy tudják-e tartani a határidőt a kipostázásnál. Tavaly a biztosítók külön kéréssel fordultak a közlekedésrendészethez, hogy ne bírságoljanak a késedelmesen kiküldött kötelező biztosítás igazolások hiánya miatt. Most majd az M4 kategóriába sorolás „réme” fogja a biztosítottakat fenyegetni. Ahogyan az ügyfeleket, úgy a biztosítókat is köti az előírt határidő, de arra statisztikailag kicsi az esély, hogy mindegyik be is tudja tartani. Ez pedig az ügyfelekre is terhet ró, hiszen a következmények elsősorban őket terhelik, úgyhogy lehetőleg észnél kell lenni.
A biztosítókat rendelet kötelezi, hogy minden év október 30.-ig tegyék közzé következő évi ajánlatukat és a díjszabást, ami alapján a járműtulajdonosok dönthetnek. Mivel a kötelező biztosítás alapvetően ú.n. díjvezérelt kategória, az ár a legfontosabb paraméter. Vannak kiegészítő biztosítások és szolgáltatások, amelyeket szintén érdemes figyelembe venni, mielőtt biztosítóváltásra kerül a sor. Sok biztosító ad kedvezményt a flotta vagy flotta jellegű járműcsoportokra. (A flotta esetében azonos a szerződő, vagy az üzembentartó, flotta jelleg esetében több jármű együttes biztosításáról van szó) Egyes biztosítók már 5 db-tól hirdetnek flotta kedvezményeket. Még több találgatásra ad okot az „egyedi díjszámítás szerint” megjegyzés. A szaksajtóban meg is honosodott a „gumitarifa” kifejezés erre az esetre, hiszen ez minősülhet előre meghirdetettnek is és változtathatónak is. Itt pedig felmerül, hogy ha már „harc”, akkor ez etikus-e? Számos vélemény szerint nincs értelme az előre meghirdetésnek sem, legyen a piac teljesen liberalizált, mint a többi vagyon jellegű biztosítás esetén. Így előfordulhatna, hogy egy akció keretében januárban más áron kapnánk ugyanazt a szolgáltatást, mint például februárban. A dolog azonban úgy áll, hogy a szabályok egyre szűkítik mind az ügyfelek, mind a biztosítók mozgásterét, és ez előbb utóbb teljes leszabályozottságot jelent. (sokan már most túlszabályozottságot emlegetnek: mi az hogy fizetni, mi az hogy lemondani, és újat kötni, egyáltalán mi az, hogy KELL ?) Tekintve a magyarországi közgondolkodást és közállapotokat a leszabályozottság sokkal inkább életszerűnek tűnik. Az árképzés tekintetében nem csak a növekvő inflációt kell figyelembe venni. Az EU csatlakozással szembetűnővé vált a különbség a díjtételekben az európai átlagot tekintve. Az áraknak előbb-utóbb ki kell egyenlítődni. A kisebb piaci részesedéssel bíró biztosítók gyakran alkalmaznak alacsony díjtételeket az állománygyűjtés időszakában. Ez rendkívüli üzleti és morális kockázatot rejt. Ha a kárhányad (a beszedett díjak és a kifizetések aránya) túlságosan megnő, akkor e biztosítók fizetési hajlandósága egyre kisebb. Így egy-egy baleset után gyakran jajdul fel a károsult, vagy a javító, ha a baleseti bejelentőn feltűnik az inkriminált cég neve: „na ettől sem fogunk pénzt látni egyhamar, ha egyáltalán fogunk”. A következő évben pedig a biztosítottai jajdulnak fel és menekülnek fejvesztve a drasztikus díjemelés miatt. Világosan látszik, hogy sok szempontot kell figyelembe venni mindkét oldalon. Hosszú távon az lenne a jó, ha a díjak minél inkább differenciáltan lennének megállapítva. Így a lehetséges kockázat/díjtarifa arányt is jobban be lehetne határolni, miközben állandó díjemelésre lehet számítani a Magyarországon általánosan alacsony tarifák miatt. Az alacsony kockázati körre jó példa a veteránautók, vagy azok a járművek, amelyeket eltérő rendeltetéssel használnak. Közös jellemzőjük, hogy tulajdonosuknak fokozottan érdekében áll állagukat megóvni és balesetmentesen közlekedni. Magas kockázatot jelent például a veszélyes hulladékot szállító járművek közlekedése. Ott indokolt magasabb díjakat szedni. Összességében az elméleti cél az lenne, hogy az okozott károkra vonatkozó kártérítések, a beszedett díjakkal szinkronban legyenek oly módon, hogy azok a biztosítók üzleti hasznának maximalizálása mellett ne jelentsenek elviselhetetlen terhet a biztosítottaknak, azaz nekünk járműtulajdonosoknak. Ennek érdekében úgy gondolom, még sok a teendő.

Szepes Gábor